Állatbarát Magazin 2018-07-03

Interjú


Kellemes hangja és barátságos egyénisége is „átjön” a képernyőn. Akik már találkoztak vele hétvégi rendezvényeken, egészségnapokon állítják: éppen olyan az életben is, mint amilyennek megismerték. Barabás Évi azok közé a szakemberek közé tartozik, akik alázattal viseltetnek a televíziós szakma és a nézők iránt is. Megkapta a Mosolyrendet, azt a nemzetközi kitüntetést, melyet maguk a gyerekek adományoznak olyan felnőtteknek, akik kiemelkedően sokat segítenek a gyerekeknek. 



► Honnan, hová és merre tartasz? Annyi mindent csináltál már, és mindig hallok felőled valami újabbat. 
► Szoktam mondani, hogy a világmegváltó ötletek tárházának embere vagyok, csak mindig kell mellém valaki, aki addig unszol, amíg a terveket valóra is váltom. Van egy nagyszerű barátnőm, Piros. A Reggelibe jött egyszer vendégnek, és csodálattal hallgattam, hogy hogyan valósítja meg álmait. Vele nincs közös múltunk, de van hosszantartó, közös jelenünk. Piros egy lerobbant lakótelepi pártház épületébe álmodta bele mindazt, amit most már a 3K-ban, a Kaszásdűlői Kulturális Központban megvalósít. Nyaranta színpad lesz a lefedett szökőkútból a tízemeletes lakótelep kellős közepén, és Shakespeare-darabokat láthatunk. Szerepeltem én is a Sok hűhóban a kikapós Margit voltam. Nagyszerű volt átélni, hogyan születik meg egy előadás. 
► Sosem állt ez távol tőled…
► Emlékszem a nagy udvarra, ahol 11 család lakott együtt, és diófák, hársfák vettek körül minket, és ahogy anyu mesél nekünk. Csináltunk egy garázsszínházat is, de aztán nem volt annyi bátorságom, mint például Józan Lacinak, vagy Borbély Alexandrának, aki a Felvidékről elindult: azt hittem, Bonyhádon túl messze vagyok Budapesttől. Később viszont színháztudomány szakra jártam, imádtam a régi görögök drámáit, ógörögül is tanultam a nagyszerű Karsai György tanár úrtól. Amikor pedig Bonyhádon elindult a tévé, ott ragadtam. Az életemben a leghasznosabbnak akkor éreztem magam, amikor majdnem 100 gyereknek úszást oktattam. Aztán Paksra hívtak tévézni, döntenem kellett. Fájdalmas és felemelő 
érzés volt az elválás a kicsiktől, főleg amikor a szülők köszönték, hogy annyit dicsértem a gyerekeiket, hogy úgy érezhették, nekik is jutott a jó szóból bőven.  
► Hallom, most már a kutyád is dolgozik…
► Egy táncoló kutyákról szóló riport felkonferálásánál szerepeltünk együtt, addig vendégként fogadták el őt a kollégáim, ma már a munkatársat is látják benne. Nem szeretem sokáig egyedül hagyni Hugót, és egyébként is csak olyan helyekre 
járok, ahová beengedik a kutyásokat. Azt hiszem, nagy áttörés van készülőben ebben a kérdésben. 
A kutyások közössége tudja, hogy az állat nem kevesebb az embernél, hanem egy másfajta intelligencia. Elindult a Kutyabarát Balaton program is, ugyanis többen felismerték, hogy van fizetőképes kereslet arra, hogy egy nyilvános helyen legyen lehetőség együtt lenni a kutyával. A programban résztvevő helyeken jutalomfalattal, vizes tállal, chipleolvasóval várják a négy lábú vendégeket. 
► Jókedvű vagy, látszik rajtad, hogy szereted az életet, pedig sok a bánatod. Két éven belül vesztetted el a szüleidet, és most a nagymamád is elment. 
► Édesanyám csak hatvan éves volt, akkor értettem meg, mit jelent versenyt futni az idővel. A legnehezebb az volt, amikor ő már csak a kezemet akarta fogni, én pedig lázadtam, még tenni akartam, nem értettem, hogy neki már nincs több ereje. Elkezdtem foglalkozni az élet és halál kérdésével, elvégeztem egy hospice-önkéntes tanfolyamot – 
meg akartam érteni, mi történt velem, a családunkkal, mi történt anyuval. A gyász feldolgozásának a folyamata, a súlyos beteg elkísérése az utolsó pillanatig nagyon komoly kihívás. Arra is rádöbbentem, hogy aki a halál közelében van, jobban érti az életet. és jobban is tudja becsülni. Singer Magdi Mindhalálig című könyve visszaigazolta ezt: az abban szereplő sikeres férj elkezd segítő munkát is végezni, és a haldoklók és családtagjaik viszonyát látva, történeteiket hallgatva egyre többet tud meg saját kapcsolatáról, megváltozik az élettel és az élőkkel való viszonya.
► A Facebook-oldaladra feltetted azt a fotót, ahogyan a Mamád keze és a te kezed egymásba fonódik a betegágyán. 
► Nagyon sokat jelentettünk egymásnak. Az összes életüzenetét magamban őrzöm, az utolsó hetekig tartó humorából töltekezem. Hallom a hangját, ahogy gyerekkoromban reggelenként kérdezte tőlem, hogy mit álmodtam. Hálás vagyok a sorsnak a veszteségek mellett is – 
hiszen nagyszerű szüleim voltak, és Mamámmal, azt hiszem, ajándék voltunk egymás életében. 
Vincze Kinga 

Cikkajánló


Mányik Richárd, aki az első mozgássérült-segítő kutyát kapta Állatbarát Magazin
Vágó Piros : élő adásban lettem macskagazda Állatbarát Magazin
„A legjobbat hozd ki magadból!” Állatbarát Magazin
Bárcsak sokáig tartana ez az állapot! Állatbarát Magazin
Őszinteség és ítéletmentes kíváncsiság Állatbarát Magazin
Jó, ha van a háznál egy orvos Sváby András műsorvezető Állatbarát Magazin


ROVATAINK

Állatgyógyászat Etetés, gondozás Felszerelések Hírek Kutatás Olvasóink írták Önök kérdezték Statisztika Tudnivalók



Weboldal üzemletetés: Iwebs